Féléves voltam, amikor Édesapám először felültetett Morci hátára, hatévesen már egyedül lovagoltam rajta. Apró dolgokra emlékszem: egy hideg februári vágta után leveszem róla a nyerget, a teste gőzöl, átjár minket az életerő. Mindenre képesek vagyunk. Máskor a hétköznapok fásulttá tesznek: Morci láthatólag átveszi ezeket az energiákat, mozgásából eltűnik a harmónia. Megvakargatom a fültövét, ezt nagyon szereti, most már én is mosolygok. Visszatér az életkedvem. Ez a lényeg.
A ló tükör: látjuk magunkat benne. A ló közelsége visszaadja azt amit nagyon könnyen elveszíthetünk: saját magunkat. Munkámmal önismereti élményeket szeretnék adni az embereknek. Ezzel az ősi élménnyel közelebb kerülünk önmagunkhoz, és vágyakozni kezdünk arra, ami a miénk.