Tégely Viktória
A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem Pszichológia szakon. A Natívmethod módszerével néhány éve saját élményben találkoztam először, ahol a lovak és a természet közelsége lecsendesítette az elmém, és segített megtapasztalni, mit is jelent pontosan az, hogy jelen lenni az „itt és most”-ban.
Amikor képes vagyok kizárni mindent magam körül, és kizárólagos figyelmet szentelni érzeteimnek és érzéseimnek, amelyek végül elvezetnek saját szükségleteimhez.
A lovak természetüknél fogva segítenek minket ebben a folyamatban, és rendkívül meghitt érzés, amikor ember és ló között létrejön a kapcsolódás, reagálunk egymásra, szinkronizálódunk, és együtt hozunk létre egy áramlást. Áramlást, amelyet kizárólag csak olyan tevékenységek közben tudok átélni, amelynek teljes mértékben átadom magam fizikailag és pszichésen egyaránt.
Pár éve ez az élmény alapvetően változtatta meg az életem, és elkezdett érdekelni az élmény mögött lévő folyamat, maga a módszer. Részt vettem a Natívmethod Mentoring Programban, ahol megismertem a ló-asszisztált élményalapú tanulás szemléletét és metodikáját, és azóta is több szakmai workshopon tágítom a tudásom a lovakról, a lóval való bánásmódról, és az állat- asszisztált önismereti élményekről.